Ljublaja ( korábbi nevén Laibach) 300 ezer lakosával Európa legkisebb fővárosi közé tartozik. Már a római kor idejéből ismert a település, akkor a város neve Emona volt. Itt vezetett át az antik világ híres Borostyán útja az Adriáig. Kulturált, nem túl zsúfolt, de nem is rendkívüli látnivalókat kínáló város.  A kis területen fekvő óvárosa a várhegy  lábánál,  a Ljubjanica folyócska két partján terül el.

A városban járva kihagyhatatlan látnivalót jelent a vár megtekintése. A történeti emlékek szerint a várdomb már az i.e. 12. században is lakott terület volt, az első erődítményt pedig az illír és a kelta időkben emelték itt. A domb a római korban is megerősített, katonák által védett hely volt. A vár ma is látható épületeinek többsége a 16-17. században épült, s a vár egészen 1814-ig kaszárnyaként, majd börtönként szolgált. Az 1848-ban épült Figyelő Torony a városban kitörő tüzek elleni védelemre szolgált. A 20. század nagy részében a várat kulturális célokra használták, de a jugoszláv időkben lakóövezet is volt. 1964 után teljes felújítás kezdődött a várban, ami napjainkban is tart. 2000 óta az épületegyüttest a Festival Ljubljana nevű rendezvényszervező cég működteti és kulturális eseményeknek, színházi előadásoknak, koncerteknek, kiállításoknak ad otthont. A vármúzeumba és a toronyba 20 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet a Ljubljana-kártya tulajdonosai. Ljubljana talán leghangulatosabb része a Preseren tér, így ez sem maradhat ki a városban tett sétából. A nemzeti költőről, France Preserenről elnevezett tér nemcsak összekötőkapocs a város központi része és az Óváros között, hanem a helyiek kedvelt találkozóhelye is. A téren áll a költő szobra is, a közelben pedig Ljubljana legtöbbet fényképezett hídja a Hármas-híd áll. A híd két oldaláról lépcsők vezetnek a folyópartra, a helyiek kedvelt korzójára.  Ljubljanát a hidak városa is, hiszen számtalan díszes átkelő található meg itt. A Ljubljanica folyón a római időkben épült az első híd, a középkor évszázadaiban pedig két fahíd is feszült a folyó felett. A 18. század végén a város terjeszkedése miatt a falakat lebontották és ekkor került sor a már említett árvízvédelmi építkezésekre. Ekkor több új fahíd is épült a városban, amelyeket aztán kő-, vas- később pedig betonszerkezetű hidak váltottak fel. A szabályozás után a folyó két partján rakpartokat alakítottak ki, amelyek ma a városiak kedvelt sétaútvonalai.